Hatalmas örömhír: Újra magyar filmet jelöltek a cannes-i filmfesztiválon

Hatalmas örömhír: Újra magyar filmet jelöltek a cannes-i filmfesztiválon
Előfizetek

Vajon a Jupiter holdja is úgy menetel majd végig a díjátadókon, mint a Saul fia?

Ma végre bejelentették, hogy mely filmek kapnak helyet a világ legrangosabb filmfesztiválján Cannes-ban, de ez még nem minden, Cannes most sem ússza meg magyar alkotás nélkül. Hatalmas büszkeség, hogy a 70. alkalommal megrendezett filmfesztivál versenyprogramjában szerepel Mundruczó Kornél filmje, ami Felesleges ember munkacímmel készült, de végül a Jupiter holdja címet kapta, utalva ezzel Európára.

De mit tudunk eddig a filmről? A Jupiter holdja Mundruczó Kornél hetedik játékfilmje, de Kornél neve már nem ismeretlen Cannes-ban, hiszen a Fehér isten 2014-es filmfesztiválon debütált, majd elnyerte a Un Certain Regard szekció fődíját.

Kép

Most alkotásának főszereplője egy szír menekült, és a menekültválság kellős közepén játszódik.

A 'Jupiter holdja' egy olyan világban játszódik, ahol elveszítettük az erkölcsi kapaszkodókat. Zuhanunk. Elfelejtettünk felfelé nézni. Korunk Európájában, olyan sorsfordító helyzetekben, mint a menekültválság nincs iránytűnk ahhoz, hogy hogyan kell helyes döntéseket hozni. Engem a legjobban az foglalkoztat, hogy létezik-e közös hit, ami összeköthet még minket. Van-e megváltódás? Mi adhat reményt a legnehezebb időkben?

- nyilatkozta Kornél korábban filmjéről.
Kép
Kép

A Jupiter holdját a magyar közönség 2017. júniusában láthat először a mozikban, de addig is mindenki szurkoljon, a 70. cannes-i filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik majd meg.🤞🤞

Slendrián fogyasztás miatt nem dőlt meg a sörmérföld világrekordja

A kanadai sportoló egy életre megtanulta, hogy inni csak rendesen szabad.

116 Golfja van a világ legfanatikusabb VW-gyűjtőjének

Az osztrák kéményseprő Bécs közeli raktárában néhány különleges darab is található.

Cristiano Ronaldo első juvés meccse jön - Mutatjuk, hol láthatod élőben a portugált

Szombat este a Chievo ellen debütál Olaszországban az ötszörös aranylabdás támadó.

Madonna 60 éves - 10 szexi fotó a fáradhatatlan énekesnőről

Jelenleg is a legújabb lemezén dolgozik a Bay Cityből indult művésznő.

Barcelona: Ifjú titánok bombái repítik a katalán gárdát - videó

Szerda este sima győzelmet arattak Messiék a Gamper-kupa fináléjában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem