Egy autó, ami szó nélkül kéne – Golf GTE + Vlog

e-Golf, Golf R és a mindent vivő GTE volt a mallorcai tavasz slágere. A múlt és a jövő összefogva adja a jelent.
Előfizetek

e-Golf, Golf R és a mindent vivő GTE volt a mallorcai tavasz slágere. A múlt és a jövő összefogva adja a jelent.

Az utazásról egy vlog is készült, amiben az elektromos száguldás hitelesen megörökítésre került.

Ez még nem a "nyolcas"! Mondták a kollégák, amikor Wolfsburgban először megpillantottuk az új Golfokat. Valóban nem, ez csak egy "hetes fészlift". De a lényeg nem is a külsőben van. Nem untatnám a specifikációkkal a drága olvasót, inkább az élményről mesélnék.

Kép
forrás: Fotó: TB

A Volkswagen a tesztvezetéséket rendszerint Spanyolországba szervezi, slágerhelyszín Barcelona, de most Mallorcán vendégeltek meg bennünket. Az érkezés után azonnal egy versenypályán találtuk magunkat, ahol egy gyors okítás után kipróbálhattuk a közel 300 lóerős VW Golf R-t. Itt jöhetnének most a nagy szavak, de csak annyit írok, hogy szuper élmény volt egy zárt pályán egy ilyen erős autóval csapatni. Az R széria a legendás GTi fölött van picivel – erőben legalábbis, de ami még fontos, az a négykerékhajtás. Minden kigyorsításnál tökéletesen érződött, szinte kapaszkodik az autó az pálya betonjába.

Kép
forrás: Fotó: TB

De nem ez az autó volt a nap fénypontja számomra. Egy gyors ebéd után, máris átvehettük a tesztautókat. Gyorsan le is csaptam a GTE Golfra. Na most jön az ömlengés. Ezennel elmondhatom, hogy ez a tökéletes autó számomra. A Golf plug-in hybrid verziója egyszerre modern, erős, komfortos, környezetkímélő és menő. Az 1.4-es alapmotor kiegészítve a villanymotorral megfelelő erőt biztosít az autónak, minden helyzetben megállja a helyét. Kedvenc extrám pedig a GTE gomb alatt rejlő hangmodullal megtámogatott versenymód, ami tökéletesen hozza a GTi hangját és életérzését, miközben a motorháztető alatt ugye egy villanymotor dolgozik kis benzines rásegítéssel.

Kép
forrás: Fotó: TB

Pont az elmúlt héten döntöttem el, hogy veszek egy régi autót. Egy 15 éves CLK Mercedest néztem ki magamnak. Egyszer majd ezt a rajongásomat is megírom, hátha érdekel valakit. Ki is néztem egy megfelelőt, eldöntöttem, hogy a hétvégén megnézem. De közbejött ez a teszt. Nem vagyok feltétlen oda az új autókért, túl steril mind, nincs meg bennük az, amit a 15-20 évvel ezelőtti autókban szerettünk. De ez a GTE most megmutatta, hogy egy új éra kezdődik. Régóta tudjuk, hogy az elektromos autók kora a következő, amire rendszerint legyintettünk eddig, mert a 60-70 km-es hatótávolságok miatt szinte semmi értelmük nem volt egy Budapesten élő ember számára.

Kép
forrás: Fotó: TB

Erre jön még az is, hogy az élmény se túl nagyszabású. Természetesen a gyorsulást leszámítva, ami több mint nagy, egyenesen óriási! A teljesítmény csökkenés nélküli gyorsulás azonban önmagában kevés, főleg, hogy minden gyártó túlfuturalizálja az autóit. A Prius, a Leaf, mind olyan, mintha egy jövőfilmből ugrottak volna ide. Na ezt sikerült most nagyon jó érzékkel vegyítenie a Volkswagennek a GTE-ben. Ez egy Golf, ami ugye egy átlagos, autónak kinéző tárgy. A hetes széria ráadásul nagyon jól sikerült, a dizájn hosszú évek után újra dögös és ütős. A GTi érzés pedig egyenesen versenyautós jegyekkel látja el a típust, ami ötvözve a hibrid technológiával, több mint trendi.

Kép
forrás: Fotó: TB

És akkor még ott van az eGolf. Egy szintén mindennapos autó, de elektromotorral, ami a teszten azt mutatta, hogy 150-200 km-t simán el lehet vele utazgatni. Itt nincs hőbörgés, nincs akkora erő – megjegyzem a villanymotor ereje is bőven elég. Extraként említeném, hogy ez már okosautó! Igen, a telefonunkról egy applikáció segítségével ellenőrizhetjük a töltöttséget, útvonalat tervezhetünk és még a hőmérsékletet is beállíthatjuk a parkolóban álló autóban. Mi ez, ha nem a jövő?

Szóval most itt ülök, kezemben a Mercis száma, de inkább megvárom az árképzést a GTE kapcsán, hátha elérhetővé válhat számomra ez a hagyományokat idéző, de mégis ultramodern autó.

A világ legszexibb nőjével és egy babaarcú bombázóval támad a Love magazin

Hailey Baldwin és Jasmine Sanders vetkőzött neki ezúttal.

Amerika legjobb feneke úgy pucsít, mint a legnagyobbak

Terri Lynn bohóckodás közben is megvadít.

Hátborzongató előzetest kapott Natalie Portman sci-fije

A bestseller regényből készült adaptáció körömrágósan izgalmasnak tűnik.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Előfizetés