Nyertél 44 millió dollárt? Egy centet se kapsz, de itt egy steak

Nyertél 44 millió dollárt? Egy centet se kapsz, de itt egy steak
Előfizetek

Katrina Bookmannek nem fizeti ki a gigaösszeget a casino, szerintük elromlott a gép.

Indulnék világkörüli útra. Katrina Bookman sokkal kevésbé önző, mint én, hiszen az amerikai hölgy egyből a családjára és a közösségére gondolt, mikor megpillantotta a 42.949.673 dolláros jackpotot. Amit megnyert. Legalábbis ő ezt hitte.

Kép

"Nem nyert maga semmit. Ha gondolja meghívjuk egy steakvacsorára, illetve visszafizetjük a játék árát (2.25$)"

-mondta "gálánsan" a négygyerekes családanyának a New York-i casino egyik képviselője. Bookmannek nem volt őszinte a mosolya a felajánlás kapcsán, de humoránál volt: azt mondta az őt lerázni próbálónak, hogy a főnyereményéből majd ő megvendégeli az üzletembert.

A sztori valószínűleg itt véget is ért, hiszen az ügyben illetékes bizottság úgy döntött: a gép bizony meghibásodott. Ez a helyzet egy kicsit még annál is rosszabb, mint minden héten ugyanazokkal a számokkal lottózni, majd azon a héten kihagyni a játékot, mikor kihúzzák azt az ötöt. Pedig utóbbi is elég kellemetlen.

24 éves a Jóbarátok, a világ egyik legjobb sorozata

1994-ben mutatta be az NBC David Crane és Marta Kauffman klasszikusát.

Majd' 300-zal száguldott a világ leggyorsabb bringása

Denise Mueller-Korenek világrekordot döntött a bonneville-i síkságon.

Akkora gólt vágott a skót gyerek, hogy azt még CR is megirigyelné - videó

John McGinn a Sheffield Wednesday elleni bajnokin villant.

Jönnek az X-menek a Marvel Cinematic Universe-be

A Disney már meg is erősítette a mindig jól értesült szakmabeliek értesüléseit.

Zseniális valóságshow-t kreált a Bajnokok Ligájából a Bleacher Report - videó

CR Mario ruhájában flangál, Sterling pedig egy házban is csak a kapufát találja meg.

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem