A gyémánt a menyasszonyok és a befektetők legjobb barátja

A gyémánt a menyasszonyok és a befektetők legjobb barátja
Előfizetek

A szoliter gyűrű az utóbbi évek ékszeraukcióinak egyik slágere.

Ezek a nagyobb brillel díszített gyűrűk nemcsak a befektetők de a házasulandók kedvencei is. A BÁV novemberi aukcióján, a magyar piacon egyedülálló, 5 karátos brillel ékített gyűrű kerül aukcióra, 6,5 millió forintos kikiáltási áron.
Amikor Jennifer Anistont 2014-ben eljegyezték, minden hír a fantasztikus, 8 karátos, több mint 330 millió forint értékű eljegyzési gyűrűjéről szólt. Persze ez meg sem közelíti a fantasztikus ékszergyűjteményéről híres Elizabeth Taylorét, akinek 33 karátos brillel ékített jegygyűrűjét 2,4 milliárd forintért árverezték el Christie’s-nél 2011-ben.

A hagyományos amerikai szokás szerint a vőlegény 3 havi fizetésének megfelelő összeget kell, hogy költsön az eljegyzési gyűrűre. Az amerikaiak többsége azonban ennél egy kicsit kevesebbet, 5000 dollár körüli összeget költ el kedvesére, ami így is majdnem 1,4 millió forintnak felel meg. Számos kalkulátor (pl. engagementringcalculator.com) segíti a leendő vőlegényt, hogy az éves keresete, a kapcsolatának hossza, a lakhatási körülményei vagy akár egy esetleges válás esélye alapján számolja ki, hogy mennyit érdemes kiadnia a gyűrűre.
Az utóbbi években a hazai eljegyzési szokásokat is erősen befolyásolták az amerikai filmek és sztáresküvők lánykérései. Amíg korábban csak egyszerű karikagyűrűt vásároltak a párok, addig mára már divatossá vált a kísérőgyűrű vagy az eljegyzési gyűrű is. Egyre több, nagy értékű, befektetésként is figyelemre méltó, szoliter gyűrűt vásárolnak ebből a célból. A magyar piacot az amerikainál jóval alacsonyabb árak jellemzik. Míg a tengerentúlon a leggyakoribb 1 karátos, modern csiszolású szoliter gyűrűk kb. 6000 dollárba, azaz 1,7 millió Ft kerülnek, addig Magyarországon, a kő minőségétől függően, az 1 karátos brillgyűrűk 800.000 Ft körüli áron kelnek el.
A magyar ékszerpiacon azonban ritkán fordulnak elő 2-3 karátnál nagyobb briliánssal díszített gyűrűk. Az utóbbi évek egyik rekordere volt az a 3,5 karátos brillel (és további 1 karátnyi apróbb kővel) ékített gyűrű, amit 2015-ben 4,8 millió forintért adtak el, szintén a BÁV aukcióján. Ezért is különleges a BÁV őszi aukcióján kikiáltásra kerülő platina gyűrű, amit egy 5 karátos, régi csiszolású briliáns ékít, amit még 20 kisebb kő vesz körül. Az itthon igazi ritkaságnak számító darab 6,5 millió forintos árról indul a novemberi aukción.

Kép

Azt még nem tudhatjuk, hogy jegygyűrűként talál-e új gazdára, de befektetési célból biztos, hogy megállja majd a helyét.
További információk: www.bav.hu/aukcio

Jönnek az X-menek a Marvel Cinematic Universe-be

A Disney már meg is erősítette a mindig jól értesült szakmabeliek értesüléseit.

Zseniális valóságshow-t kreált a Bajnokok Ligájából a Bleacher Report - videó

CR Mario ruhájában flangál, Sterling pedig egy házban is csak a kapufát találja meg.

Utolsó szezonját kezdi az NBA-legenda

Dwayne Wade 37 évesen akasztja szögre a kosárcipőt.

Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem